HTML

Trollforgató

Előregyártott, lapraszerelt kommentek trolloknak, hogy neked ne kelljen huszadszor is leírnod. Ha bármelyik poszt valamelyik szakaszával egyetértesz: üdv a klubban.

Feed the troll!

A Facebook is egy rakás szar, csak idióták használják, akiknek jobb dolguk sincs mint minden szarságot lájkolni. Ha már akkora kretén vagy, hogy ebbe a csoportba tartozol, legalább csinálj valami hasznosat is: lájkold a Trollforgatót!

Friss topikok

Linkblog

Gratulálunk a Trollimpián nyújtott kiváló teljesítményedért!

2011.03.29. 08:16 TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem?

Kedves Troll!

Ezt az oldalt azért küldték neked, mert egy igazi troll vagy: képes voltál X milliomodik alkalommal is leírni azt az orbitális közhelyet, anyázást és/vagy egyéb trollkodást, amely már a Trollforgatón is ki lett vesézve korábban. Ezért egyik olvasónk bronz-, ezüst-, vagy aranyéremmel jutalmazott téged, amelyhez tiszta szívünkből gratulálunk.

Javasoljuk, hogy kommentezés helyett ezentúl inkább olvasd a Trollforgatót, és ha kommentelni szeretnél valahol, elég a CTRL+C - CTRL+V módszert alkalmazni - mi, a blogot szerkesztő trollok ismerjük a véleményed, és csekély értelmi képességeidhez igazítva megfogalmazzuk azt, amit mondani szeretnél, így neked ezzel már nem kell fáradoznod. Cserébe csupán egy apróságot kérünk tőled: ismerd el, és hirdesd büszkén, hogy közénk tartozol.

Üdvözlünk a trollok egyre gyarapodó táborában, további munkásságodhoz sok sikert és jó erőt kívánunk!

Baráti üdvözlettel: a Trollforgatók

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trollforgato.blog.hu/api/trackback/id/tr912781028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.29. 17:19:39

SZEMÉLYEK

JEHOVA

MÓZES |
ÁRON |
HÚR |
KÁLEB | zsidók
JÓZSUÉ |
ABIRAM |
DÁTÁN |
GERZÓN, MÓZES fiacskája |
NÉP |

FÁRAÓ |
FŐPAP |
ORSZÁGLÁR |
TISZTTARTÓ | egyiptombeliek
RENDŐRFŐ |
HÍRNÖK |
POROSZLÓK |

JETHRO, midianita főpap
JÓKHEBÉD, Mózes dajkája, Áron anyja
MÁRIA, leánya, Húr jegyese
CIPPORA, Jethro leánya, Mózes neje
AMRA, moabita leány
KOZBI, Mária szolgálója
Nehány szolgáló

ELSŐ FELVONÁS

(Trónterem fáraó palotájában. Fáraó trónon ül, mögötte toll-legyezős szolgák.
Körüle fényes kíséret, a főpap, az országlár, Mózes, Jókhebéd sat.)

A FŐPAP (Mózest a trón elé vezetve)

Nagy fáraó! Az ifju itten áll,
Kit gondjainkra bíztál egykoron,
Hogy a tudásnak szentélyét kitárjuk
Vágyó szemének, s a magas egek
Kristályboltjától a tengerfenék
Borzalmaig le semmi se maradjon,
Mi őt tudatlan bámulatra hozza. -
Vedd, íme, vissza talpig fegyverezve
Könyvtárainknak minden készletével,
Tanácsod dísze, trónod fénye lesz.
Ezt vallanám, ha védenced helyett
Kegyvesztett szolgád sarja lenne is.

JÓKHEBÉD (a háttérben)

Ah, nézzétek csak, mily nemes alak.
Mi lelkes arc! - Vajh mily boldog leendne
A nő, ki őtet mondhatná fiának.

FÁRAÓ

Hálám müvedhez mérendem bizonnyal,
S ebből beláthatod, mi nagy lesz az.

FŐPAP

Ne művemhez mérd hálád, fáraó,
Hozzád nem illő semmivé lesz úgy,
Kezedből készen jött a drágakő,
Csiszolnom kelle azt nekem csupán;
Szivedhez mérd hálád, hogy nagy legyen.

FÁRAÓ

Ifjú! E sok dísz el ne tántorítson,
Ha egy fejjel nagyobb vagy a tömegnél,
Még mindég nem teszesz rendkívülit,
Ha két közember napszámát betöltöd. -

MÓZES

Az ösztönzés csak lomha állatot,
Csökönös szolgát illet, fáraó,
Ki zúgolódva hordja láncait,
S terhét lerázni alkalmat keres.
De én, ki azzá, ami most vagyok,
Csak benned lettem, s még világra is
Csak úgy jövék, mint eltépett virág,
Mit zúgó szélvész pusztaságba hajt,
Nem ismervén anyának csókjait -

JÓKHEBÉD (magában).

Szegény fiú, s még sajnosabb anya. -

MÓZES

Nem az apának áldásos nevét,
Csak a kezet, mely védve felfogott. -
Mi bennem érez, gondol és lehel,
Magad vagy, fáraó! - Sugárod az,
Mely napjához hűtlen nem is lehet. -

FÁRAÓ

Kelj fel, fiam, s fogj mellettem helyet.
Feldíszesítlek a tanács mezével,
S te a tanácsot elméddel diszítsd. -
Első ügyünk már próbakőre tesz,
Sok edzett férfi fáradt benne meg,
S kibonyolítni nem bírá bajunk.
Vérző seb az, hatalmam szíverén,
Melyet gyógyítni amint nem bíránk,
Kicsinyleni kezdettük és nevetni.
De nem használ, mert amint rejtegetjük,
A seb mindegyre mérgesebb leszen,
Szorongó aggályt költ népem között,
A megnyugodt biztonságnak helyében,
Mi jólétünknek egyedűli földe.
S lankadni érzem fegyveres karom,
Mely a szomszédot tiszteletre készté,
Hogy nemsokára megvető mosollyal
Említ, ki eddig félt - az idegen. -

MÓZES

Értem miről szólsz, fáraó! - Sebünk
Az Izraelnek népe, úgyebár,
Mely Gózen földén őrzi nyájait?

JÓKHEBÉD (magában).

E sebnek én is érzem kínjait.

FÁRAÓ

Találtad, ifjú. - E nép, mely makacs
Előítélettel függ ősei
Szokásain, nyelvén és istenén,
Utálva mindent, ami a mienk.
Melyet sem jó szó, fényes biztatás,
Nem tántorít el. Sem korbács, bilincs
Nem tör meg. És müveltségünk malasztja
Durvult kebléről nyom nélkül lepattan.
Mert mint olaj a víz közül kiválik,
Úgy fél ő minden összeolvadástól
Egy nagy s hatalmas nemzetté velünk.

MÓZES

Fonák eljárás, félszeg rendszabály
Okozta, e baj hogy megsúlyosult,
Szilárd határzat még jóváteszi. -

JÓKHEBÉD (magában).

Isten megáldjon bölcs, kedves fiú,
Te második József, megáldjon Isten! -

ORSZÁGLÁR

Nagy fáraó! Már harminc éve, hogy
E tárgynak szánok éjet és napot.
Mit szolgahűség, emberi erő
Csak tenni képes, mindent megkísértem,
Tán isteneknek rendelése volt,
A munka hogy sikertelen maradjon. -
Ez ifju most, ki még az iskolák
Porát sem rázta le sarúiról,
Engem leckéztet, rám hárítva mindent.
Mondd néki, kérlek: én is ismerem
A csillogó elméletek világát,
Mik oly simán peregnek könyveinkben.
De hátra van még a tapasztalás,
Mely minden lapnak kérlelhetlenül
Egy-egy legfényesb ábrándját kitörli.
Azért, habár ezüst legyen beszéde,
Ily ifjunak még most a hallgatás
Arany leendne, e gyülekezetben.

MÓZES

Parancsra szóltam, nem tolakodásból.
De hogyha egyszer szólnom kelletett,
Nincsen kegyelet, ősz haj nincs előttem.
Csak kettő: fáraó - meg az igazság. -
Lássuk hát, harminc évig mit cselekvél?
Midőn már úgy megnőtt volt Izrael,
Hogy rettegéd, s megnyerni nem bírád,
Mért nem cselekvél nyíltan? - Mért buvál
Vénasszonyok mögé, bábákra bízva,
Hogy fojtsanak meg minden kisdedet? -
S maradtál volna aztán e szabálynál,
Most már nem volna, aki bajt okoz.
De elhivéd a bábaasszonyoknak,
Hogy a zsidónő nem szorul segélyre,
Különb, erősebb más hölgyek felett.
És megmaradt volt a bűn lelkeden,
A gyűlölet nőtt Izrael között,
S a bűn gyümölcse elveszett nekünk.

JÓKHEBÉD (magában).

Jól kezdte el - mit von ki majd belőle? -

MÓZES

Majd vízbe fojtál egy szak gyermeket,
S elhagytad újra az anyáik jajára.
Veszélyesebbek voltak-e azok,
Kiket megfojtál, mint azok leendnek,
Kiket meghagytál, értök bosszut állni? -
Sarcolni küldél ismét földüket.
A tiszttartók még mostan is rabolnak,
Hizottan tér ez és az nyúgalomra,
Mint jóllakott nadály - de mondd, mi jő
A drága vérből a közjó erébe? -
A botrány megvan, s újra nincs eredmény. -
Mint vérbő testet a nadály marása
Még vídorabb növekedésre hozza,
Nem lesz koldussá Izrael maig.
S a vármüveknek épitése közt
Csak teste edződik fegyverfogáshoz,
Nem hajlik lelke törpe szolgaságba.
S a rejtett bosszu nő - erősödik. -
Hogy megbékéljen, túl kemény valál,
S túl engedékeny arra, hogy kivesszen.

JÓKHEBÉD (magában).

Igaz, igaz, csak bátran mondd ki, hogy
Kiveszni nem fog - s így engedni kell.

MÓZES

Kint állnak ismét e nép nagyjai,
Óh, fáraó, kihallgatást keresve,
S kihallgatásuk biztosítva van. -
Mi végre ez? - Nem tudjuk-é bajuk?
Nem értjük-é, hogy nékik az igazság,
Mit nékünk tenni mérhetlen hiba?
S mégis biztassuk csillogó szavakkal,
Ígérjünk mindent, bé nem töltve semmit? -
Nem, fáraó! - Ez trónodhoz nem illő.
Küldd őket el, rideg, szilárd paranccsal.
Ne tűkkel szurkáld - karddal vágd agyon.
S mondd nékiek, hogy ezt javad kívánja. -
A férfiasságban, hidd, bűverő van,
Mely megdöbbent és tiszteletre készt.
Ki a sakállal küzd élethalálra,
Lemondással fogadja az oroszlánt.

JÓKHEBÉD (magában).

Ah, ah, mi szépen megtanult beszélni,
Épp, mint a kígyó - épp, mint a kigyó! -

ORSZÁGLÁR

Ha fáraónak tetszik e tanács,
Ám lépj helyembe. - Én sosem bírám
Levetni az embert, e díszruhát
Magamra öltve. Tán erősb leszesz. -
Az szentigaz, hogy így már törni fog,
Mit én csak ingaték, a büszke fa,
De az ég tudja, hogy kire esik. -

FÁRAÓ

Nekem tetszett ez ifjunak tanácsa.
Jőjön hát Izrael - beszélj velök,
Mózes, s intézd el, amiként javalltad.

(Egy szolga el.)

ORSZÁGLÁR (a főpaphoz)

Mit mondasz e fellépéshez, barátom?
Növelted, félek, gazdáddá leend.

FŐPAP

Bizony, bizony, a szellem, tartok én is
Melyet felhittam, most szómnak nem enged.
De hogy hatalmas s nagy lesz, az való. -

ORSZÁGLÁR

Csak adja az ég, hogy se fáraó
Se mi ne álljunk ott, hol ő keres
Helyet magának - mert hidd el, legázol.

(Áron, Húr s még nehány zsidó elöljáró belép, s a trón elé járul.)

MÓZES

Mit jöttök újra a trónnak nyugalmát
Haszontalan panasztokkal zavarni,
Fontosb tárgyaktól lopva az időt? -

ÁRON

Ki vagy te - ily fennen hogy szólni mersz?
Téged nem ismerünk. - Nagy fáraó!
Ne hagyd e felhőt, hogy napod borítsa,
Mely ránk mindenkor kegymosolyt lövell. -
Nem élünk-é mi is, nem-é születtünk
Szolgáidul mi is, vért és vagyont
Nem áldozunk-e trónod zsámolyán? -
Kevésbé szép-e Izrael leánya,
Kit háremednek díszeül veszesz,
Kevésbé izmos-e munkás karunk,
Mely Pithomot és Rahamsest emelte,
Fejdelmi díszben fénylő váraid -,
Mint más szolgáidé? - Hogy csak nekünk
Ne volna, fáraó, jogunk panaszra? -

MÓZES

Áron jöhet, Húr is, vagy bárki más
Egyes panaszra - Izrael soha.
Nem ismerjük, mi az. -

ÁRON

Megmondom én hát.
Egy nép az, melyet bűntelen rabol,
Pórgőggel néz le, vérig ostoroz
A leghitványabb szolga. Ámde ő
Csak hallgat és tűr, tesz, mint rendelik,
S panasz-szót is csap kénytelen emel.

MÓZES

Igen, de titkon alkalmat keres,
Vágyó imával külveszélyt ohajt,
Hogy ellenségink zászlajához álljon.

ÁRON

Ki mondta azt neked - Isten vagy-é,
Hogy a veséknek titkait kitárod? -
Vagy élnünk is bűn - ahhoz sincs jogunk? -

MÓZES

Óh, élni van, de elzárkózni nincs,
A megvetés nem tőlünk - tőletek jő,
Kik pornak férgeként fetrengetek bár,
Koldusgőggel mindég lenézitek
A népet, mely uratokká leve,
Gunyolva törvényét, oltárait.

ÁRON

Ez nem lenézés, ez csupán önérzet,
Hogy Istennél választott nép vagyunk,
Nagy céljait kivinni a világon.

MÓZES

Maroknyi nép! Nagy célt vágyol kivinni?
Tedd félre hát hiú ábrándjaid -
Hisz Istened, látod mi gyönge Isten,
Nem bírja láncod megtágítani.
Hagyd abba. - fáraó nagy nemzetébe
Olvadj bele, s velünk naggyá lehetsz,
Mig így, ha a jó szót be nem veszed,
Elég hatalmas a nagy fáraó,
E pártos, büszke fajt, mely gátul áll
Kitűzött útján, hogy megsemmisítse.

ÁRON

Mit állna gátul e maroknyi nép? -
Mi díszt nyerhetne a szörnyű oroszlány,
Ha egy egérkét eltapodna is? -
Kivált, midőn ez hűn szolgálta sokszor.
Vagy nem menté-e meg Egyiptomot
József, bár hű maradt is Istenéhez?
S nem zárta-é kebléhez őt ura,
Nemtőjeként, dacára, hogy zsidó volt,

MÓZES

Régmúlt idő az, mellyet felmelengetsz.

ÁRON

Hiú álom, melyért te lelkesülsz. -
Látom, viaszba vésik a nagyok
Az érdemet - szeszélyöket acélba. -
Óh, fáraó! Mig itt állunk előtted,
Kint ádáz szolga rémjátékot űz,
És Izrael mégis kétes reménnyel
Átok helyett imát küld Istenéhez,
S pillantásodtól vár éltet - halált.
Ne lökd el a szűt, mely hálára tárul,
Hogy bécsukódjék a kétségb'eséssel.

FÁRAÓ

Már eddig is sért a feleselés.
Menj békén, Izrael, fogadd be a szót,
Vagy jő erős napod.
(Fáraó kíséretével el. Csak Mózes, Jókhebéd s a zsidó küldöttség marad.)

ÁRON

Erősb az Isten. -
Jőjön tehát, minek még jőni kell,
Az Úr végezze, mit mi nem bíránk.
Térjünk, barátim, gunyhóink közé. (Indul.)

JÓKHEBÉD (elibe lépve)

Áron, fiam, megállj! -

ÁRON

Anyám - bocsáss! -

JÓKHEBÉD

Nem - így távoznod nem szabad, fiam.
Baljóslatú harag villog szemedben -
S e másik férfi, amint elmereng,
Látom, nagyot forral szintén agyában.
Óh, Mózes! Hallgasd dajkádnak szavát.

MÓZES

Mit kívánsz, Jókhebéd!

JÓKHEBÉD

Ím! Nézd, ez Áron.
Kiről oly sokszor hallottál beszélni.
Ez ő, kitől számodra elvonám
Fél szívemet és gondjaim felét,
Hogy karjaimban lágyan ringatálak. -
Kivel egy emlő táplált, egy kebel
Melengetett, midőn a boldogult
Hercegnő, Mózes, mint megdermedett,
Mint ellökött kicsinyt reám bizott.
Nem tőn-e testvérré az a közös téj,
Az a megosztott, édes anyagond,
Hogy így akartok mostan megszakadni? -

MÓZES

Rajongsz, jó asszony, útunk távolabb
Esik egymástól, minthogy illyenekről
Közöttünk szó lehetne.

ÁRON

Úgy van, úgy.
Nem elég-é, ha kebleden nevelted
Néped hóhérát. Mostan meg fiad
Fogadja őt szívébe.

JÓKHEBÉD

Halljatok csak!
Ha én nem bírlak már testvéresítni,
Úgy nézzetek körűl e nagy hazán,
Van-é több olyan férfi, mint ti vagytok? -
Két pálmaszál, vállvetve az eget
Hordozni termett, míg ha zsörtölődtök,
Egymást fogjátok hitványan letörni,
Nagy örömére a középszerűnek. -
Ha már értem nem, óh, ezért, ezért -
Szorítsatok testvéries kezet. -

ÁRON

Anyám, ne kívánd népem ellenével.
(El társaival.)

MÓZES

Sajnálom, nő - de fiad pártütő. -

JÓKHEBÉD

Óh, milyen büszke mindkettő! - Sötét szirt,
Mely egymást méri szűlemlő viharban.
Én gyönge hab, mely köztük hányatik
És jajgat. - Áron! - Lám, már elhagyott. - -
Mózes! - Csak teste van még a teremben,
Vajh hol csapong a lélek? -

MÓZES (magában).

Úgy van, úgy.
Megnyílt előttem a legfényesebb út,
A trónig - és mért a trónig csupán?
Ah - ah - bátorság! -

JÓKHEBÉD (kézen fogja).

Mózes! Rám figyelj.

MÓZES

Jó asszony, mit kívánsz? -

JÓKHEBÉD

Előbb, midőn
Egy fényes udvar hódolt érdemednek,
A dajka, a zsidónő messziről
És elvonulva mert csak rád tekintni.
De óh, ne hidd, hogy nem vert volna szíve
Erősebben, mint egykor életében.

MÓZES

Hiszem, vén Jókhebéd, s hálás vagyok.
Te mindég ollyan hű valál irántam.

JÓKHEBÉD

Ugyé? Ugyé? - Nem ótt-e meg karom
Virgonc fiút a testi sérelemtől?
Illik, hogy most megmentsem lelkedet,
Rajtam leendne Ábrahámnak átka,
Hiúságból, ha bűnbe vesztenélek.

MÓZES

Mi lesz mindebből?

JÓKHEBÉD

Azt még nem tudom,
Áldás vagy átok, mint az ég akarja.
Amint emlőmön függve hordozálak,
Egy titkot is dajkáltam még veled.
S el voltam szánva, hogy míg karjaimból
Fényes pályára hagylak majd szökellni,
Zordon testvéred, a fájó titok,
Sötét síromba költözend velem. -
De óh, Mózes, hogy távol szögletemből
A tisztességet néztem, mely reád hullt:
Bú és öröm közt hánykodott szívem.
Sírtam, nevettem, s hogy megtudd, miért,
E szörnyű titkot kell neked kitárnom.

MÓZES

Csak addig rettent, míg titok. - Ki véle!

JÓKHEBÉD

Mózes, te is zsidó vagy.

MÓZES

Hah! Ne mondd -
Rettentő e szó tréfaképpen is. -
Negédből mondod ezt csak, Jókhebéd,
Mivel zsidónő volt, ki felnevelt.
Ne többet e szót, fényes útamon
Még rém gyanánt állhatna az elém.
A feltünőt sok írigy környezi,
S ilyen termekben les még a fal is.

JÓKHEBÉD

Nem könnyelmű szó, Mózes, mit kimondtam.

MÓZES

Makacskodol? - Ah, értem az egészet,
Ez ismét néped egy újabb fogása,
Megvesztegettek, úgye, téged is,
Hogy semmivé tedd, akit ők remegnek.

JÓKHEBÉD

Egy anyaszűt ki vesztegetne meg?
S anyának szíve, mely hozzád beszél.
Mózes, fiam, ki meg bírá tagadni
Száz édességét a szülő-örömnek,
Ki hallgatott, midőn dicsérni hallá
Fiát, mi szép, mi jó, minő okos,
S fel nem kiáltott büszke mámorában:
Ez a dicséret, e fiú enyém; -
Titkát akkor sem mondta volna el,
Midőn szégyent s átkot hoz csak reá. -
De az erős Úr, népem Istene
Nem hagyja azt, hogy öntudatlanul
Engedjem testvérgyilkos kardodat
Apáid Istene ellen kivonni.
Tudd hát zsidó vagy - Lévi sátorából.

MÓZES

Halkabban e szót. Tán meg is figyeltek.
Hadd lám, beszélhetünk-e biztosan.
Hej, őrök! Senkit sem kell bébocsájtni. -
Óh, Jókhebéd - anyám -, ha nem hazudsz.
Ha e létet neked köszönhetem;
Ne tedd, hogy a lét átkomul legyen,
Ne mondd ki többé szörnyű titkodat. -
Igérd meg nékem - ígérd meg nekem. -
Ládd most, midőn egy bátor szárnycsapással
Fejdelmi kegy verőfényébe jöttem,
Ifjú lelkemben teljes öntudattal,
Hogy még erőm csak útja kezdetén van:
Most lépjek-é irígyek gúnya közt
A megvetett rabszolganép közé,
S pórmunka közt törjön meg szellemem,
Mely a tömeg felett ragyogni lett. -

JÓKHEBÉD

Az én fiam már, jaj - nagyobbra nézi
A trón fényét - mint testvérkönnyeket!
Mindegy, meg kelle mondanom: zsidó vagy.
Most már tehetsz, mit jobbnak látsz - fiam! -
Lelked megmentém, mint boldog szülő,
Vagy sírba hajtom ez öreg fejet,
A mondhatatlan átoksúly alatt,
Hogy én szülém a szörnyet, mely jöve,
Hogy Isten népét a földről kiirtsa.

MÓZES

Hisz, hogyha e nép ollyan lenne még,
Mely tenni képes, élni érdemes,
Melyet felrázni álmából remény van,
Azon szellemmel, mely szűmben lakik.
De szolgaságnak gyáva bélyege
Lelkébe mélyen ette bé magát.
Vele csak halni - élni nem lehet,
S még a sír is, mely várja - dísztelen. -

JÓKHEBÉD

És honnan ismered te népedet -
Mondd, vakmerőn, hogy pálcát törsz felette?
Jártál-e közte, meghallgattad-é
A szívnek rejtett és szent dobbanását?
Figyeltél-é a szókra, mellyeket
Baráti fülbe súg meghitt barát? -
Te, elfogulva termek fényitől
Csak alkalmatlan kérőt láthatál,
Ki csúful elveretve annyiszor,
Ismét és ismét csúszva visszatért -
És gyávaságnak mondád e kitartást,
Mely Istenéért szívét vértezi.
Dacnak hivéd a szent ragaszkodást
Múltjához, hogy megóvja a jövőt.
És mártírsága őrült képzelet
Előtted, kit hite nem lelkesít. -
De menj csak egyszer kunyhóik közé,
S ha meghat a szellem, mely ott lebeg;
Aranyzománc fog rengni mindenen
Körűled és rég sejtett képeket fest.
Megértesz mindent.

MÓZES

Jó. - Megyek, anyám!
S ha úgy találom, amint mondod azt,
Legjobb erőm, hiúságom, reményem,
Mindent, mindent feláldozok apáim
Szent Istenének. - Ah, mint elragad
A perc hatalma. - Milyen gyönge lelkem -
S ki biztosított, hogy szód nem mese,
Hogy indokod nem az, mit felhozék? -

JÓKHEBÉD

Ki biztosítna más? E szív, fiam! -
Nélkűlözél-e anyagondokat?
S ne hidd, hogy azt is tán pénzen veszik. -
Azon szörnyű napokban, amidőn
A gyil lakott Nilus sötét vizében,
Halál várt minden újszülött zsidóra,
És számtalan piros kicsiny fiú
Anyjának édes csókjától letépve,
Kékült ajakkal érzé a hideg
Elemnek csókját. - Számtalan fiú
Általhevülve anyja kebelén,
Ajkával az életforrást kereste,
És csak halált nyelt a piszkos habokból.
S midőn hevertek - kányák martaléka -
Iszapba gyűrött szőke hajzatukkal,
Nem ismeré fel az anya fiát,
Kiért kesergni is vétek vala. -

MÓZES

Ne izgass, asszony, csak rólam beszélj. -

JÓKHEBÉD

Akkor szülélek búra és örömre.
Eltitkolák három hónapig,
De éles a zsarnokságnak szeme,
Befúrakszik legszentebb rejtekünkbe,
Hogy a mindég éhszörnyet, a gyanút,
Ujabb szívvérrel bírja elcsitítni.
Nem rejthetélek többé keblemen,
S mesterséggel készíték kis tobozt,
Ágyat veték ürébe, bétevélek,
S a nád közé helyzélek gondosan,
Hová förödni járt a hercegasszony -
Ott leskelődtem, hogy bajod ne essék,
Hogy kígyó vagy más szörnyeteg ne bántson,
S midőn megleltek, és dajkát kerestek,
Ott voltam én - hogy akit mint anya
Nem csókolhattam, dajkaként öleljek.

MÓZES (ellágyulva megöleli)

Óh, jó anyám! - Ne többet már - ne többet. -
Fellázad a vér minden ereimben,
S tán még korán van. - Hátha nemzetem
Nem érdemel mást, mint hogy vízbe fojtsák! -
Gózen földére most. Az ég veled -
Még egyszer mondom: titkod a halál. - (El.)

JÓKHEBÉD (térdre esve)

Jehova! Izraelnek Istene
Önts rá malasztot, hogy szeme kinyíljék! -

VÁLTOZÁS

(Gózen földén. Kicsiny faluban, fás tér Áron háza előtt.
Mária jő Kozbi s nehány más szolgával.)

MÁRIA

Ah, mily sokára tér meg Áron ismét!
Miért is járnak mindég fáraóhoz?
Tudhatnák már, kérelmök hasztalan.
S csak minket hagynak kettes félelemben,
Saját magunkért és sorsunk felett.

KOZBI

Ne elegyedjünk férfiak ügyébe.
Nekem úgy látszik, lelköknek kevés
Édes felizgatottságot szerez
A házi gond, ez ártatlan gyönyör,
Mi hölgyszívünknek egy egész világ.

MÁRIA

Igaz, igaz. S azért keresnek aztán
Rejtélyes eszmét, melyet meg sem értünk,
Azért keresnek kardot oldaluknál,
Midőn ölelve környékezzük őket. -
De már ezen nem változtathatunk,
Adjuk tehát a sorsnak meg magunkat. -
Menj, Kozbi, menj csak, ott a dombtetőre;
Nézd, nem jön-é még Áron. - Nos, siess.

KOZBI

Hiszen már három őrt is állitál.

MÁRIA

Tán elszunyadtak, menj csak.

(Kozbi el.)

Mink meg addig
Terítsünk asztalt e pálmák alatt.
Ily hűs hely jólesik a vándoroknak. -
Itt mellettem fog ülni jegyesem,
Húr, a szelíd, a kedves, jó fiú. -
Idább a sajtot - többet a gyümölcsből -
Siessetek hát hozni a tejet! -
Ha nem találnak készen, azt hiszik,
Hogy tán nem is várók elég epedve. -
Hát Józsué, hű szolgám merre van,
Ki úgy függ rajtam, mint testén az árny,
Hogyan nélkülöz épp most ily soká?
Csalódnám, hogyha ő nem volna első,
Ki jó hírrel jő.

JÓZSUÉ (szaladva jő).

Asszonyom! Gonosz hír.

MÁRIA

Mit mondasz, Nún fia, minő gonosz hír?
Ijesztesz úgye, hogy örüljek aztán.
Vendégink jőnek? -

JÓZSUÉ

Jőnek, Mária.
De nem kívántuk őket.

MÁRIA

Menj gonosz!
Ha férfi volnál, megbüntetne Húr,
Ha gyermek volnál, e kéz tépne meg;
Sem egy, sem más - ezúttal megmenekszel,
Csak híredet javítsd meg. - Monddsza: jőnek. -

JÓZSUÉ

Ha gyermek volnék, jöttem volna sírva,
Ha férfi volnék, úgy tegezt ragadnék;
Sem egy, sem más - ezúttal kérve kérlek,
Rejtőzzél házad legtitkosb zugába,
Mert fáraónak tiszttartója jő.

MÁRIA

Ah, mit beszélsz! - Szörnyű, és senki itthon.
Mutasd meg, Józsué, hogy gyors futó vagy,
Siess eléjök. - Mégis vesztegelsz? -

JÓZSUÉ

Ha vágyamat lábam félig beéri,
Úgy visszatérek, mint a gondolat. (El.)

(Zsidó nép nőkkel, gyermekekkel, szaladva jő.)

NÉP

A sarcolók, a sarcolók! - Nagy Isten. -
Ki a pusztára nőkkel, gyermekekkel -
Ah, Istenem, hol késel Áron! - Áron!
Haszontalan kegyet hozasz, ha késel. -

MÁRIA

Ki várja inkább szívszakadva, mint én,
Nem késhetik soká. - Óh, várjatok csak! -
Ne hagyjatok magamra, gyönge lányt.

NÉP

Hiszen falunk végében rablanak már! -
De fuss velünk te is, jó Mária.

MÁRIA

Jaj, nem lehet, jaj, el nem futhatok,
Megesküvém, és itt nem hagyhatom
A házat, mely népem szentségeit
S oltárát rejti. - Jaj - óh, jaj nekem.

NÉP

Mért gyűlöléd meg, Isten, népedet? -
Im, itt jőnek már! El, ki merre tud.

(Szétfutnak.)

MÁRIA

Lányok, lányok! Miért hagytok magamra,
Nincs-é vélünk az Úr? - Mind elfutott! -
Ah, óvj tehát te meg, kis ősi ház.
(Bemegy a házba.)

(A tiszttartó poroszlókkal jő.)

TISZTTARTÓ

Sehol egy ember! - Átkozott makacs nép.
Hah! Itt suhant be egy karcsú alak,
Ezt megtekintjük. - Sokszor kincseink
Javát feledjük el bódult zavarban. -
Hajtsátok a marhát tovább, fiúk!
És a zsákmánnyal megterhelt tevéket,
Mig én e rejtélyt kissé megvigyázom.
(A poroszlók el.)
Az ajtó zárva. - Senki nem felel.
Majd enged a bárd megpróbált fokának.
Mit jó szó nem tesz, az erő kivívja,
S ha megvan, mindegy - szentel a siker.
(Az ajtót betöri s bemegy. Kisvártatva Áron s társai Mózessel, ki vándorul van öltözve, jőnek.)

ÁRON

Csak erre, vándor! - Ládd, csendes falunk,
Üldött népemnek egyik menhelye.
Itt megpihenhetsz. - És mit a szegénység
Jóindulattal fűszerezni bír,
Üdítésül számodra készen áll. -
Ki értené meg jobban a nyomort,
Mint az, ki szintén járja iskoláját. -

MÓZES

Valóban, amit rajzolál előttem,
Úgy megdermesztett - néped szenvedése. -
Saját bajom hogy megtörpült előttem,
És szégyellnék panaszt emelni én is.

ÁRON

Ez házam - a zsidó nép temploma.
Körűle gyűlöng, rejtve, titkosan,
Száz leskedő kaján szemet kijátszva,
Hogy kétszeres buzgósággal megóvja
Elhunyt apáknak Istenét, hitét. -
Ládd, ott a pálmák árnyában terített
Gondos nővérem már számunkra asztalt.
Mi az, hogy nyugtalan szerelme nem
Üzé előnkbe? - Olyan néma minden. -
A nép sem jő, mint máskor, híremért,
Hogy megkönnyítse bánatterhemet.

HÚR

A rendes úton vártak ők bizonnyal,
Az itatóknál, míg mi felkerültünk
A szirtösvényen, a csürök mögött.

JÓZSUÉ (szaladva)

Uram! Meglelted-é már Máriát?

ÁRON

Megleltem-é, mi kérdés ez, fiú?
Rémült orcád, elfúlt lélegzeted,
Félek, rettentő szóknak hírnöke.

JÓZSUÉ

A sarcoló tiszttartó itt vagyon.

(Az ajtó felpattan, Mária lengő hajjal kirohan, utána a tiszttartó jő.)

MÁRIA

Kigyó! Kigyó! - Óh, mért hagyál el, Isten. -

TISZTTARTÓ

Mi végre e zajgás, kis vadgalamb,
Nincs itten senki. - Vagy van? - Lám-e, lám-e!
Annál jobb. - Hej! Nagy fáraó nevében:
Hozzátok vissza e leányt nekem.
E perctől fogva háremem sajátja. -

MÁRIA

Óh, Áron! - Óh, Húr! Mit bámultok így -
Tán Máriát keresi szemetek? - -
Késő - késő, nem fogjátok találni. -

TISZTTARTÓ

Nem mozdul senki? - Majd lakoltok érte.

MÁRIA

Ne csókot, Húr - vasat - vasat szívembe.
Nem bírod-é becsűleted megóvni,
Ha mátkádat nem bírtad?

TISZTTARTÓ

Már unakszom.
Jőj, Mária. - Hallod, parancsolom.

MÓZES

Ember! Ne illesd.

TISZTTARTÓ

Félre! -

ÁRON

Irgalom! -
Uram, ne fossz meg minket e leánytól.

MÓZES

El innen, Áron! Nem szégyellsz könyörgni,
Hol a fellázadt érzés vért kiált? - -
Ember, csitulj le, mert meghalsz azonnal,
S ily felforrt vérrel, illyen állatul
Apáidhoz nem illik vándorolnod. -

TISZTTARTÓ

Mi lázadó ez! Üssétek le őt -
Habár testvértek, fáraó nevében.

MÓZES

Isten nevében vessz te el, gonosz. -
(Leszúrja.)

ÁRON

Ah, idegen, mit tettél! Elveszítsz
Egész házammal, s meg nem óvod a lányt.

MÓZES

Ah, ah, következményeit vigyázod
A tettnek, melyet perc hatalma súg,
Midőn lelkedben mennydörögni kéne. -
Ezért nem lesz, ládd, semmi Izraelből.
Jaj a népnek, ha nincs költészete,
Lelkét elfojtja a körültekintés,
S csak lelkesűlés szült mindég nagyot. -
Ismerjetek meg - én Mózes vagyok,
Zsidó miként ti - testvértek - baráttok.
Igen Áron - testvéred. - Nos, ölelj meg. -
Ma tudtam csak meg e titkot, s jövék,
Saját szememmel, hogy lássam, saját
Szívemmel, hogy megértsem sorsotok;
S ha érdemesnek látom népemet,
Hogy véle éljek, véle vesszek el. -
Kegyetlenül bánt a végzet velem:
Nővért találtam, hogy gyalázatot
Leljek vele. - És óh, fivért találtam,
Hogy lássam, e nép élni érdemetlen.

HÚR

Sógort találtál, aki kész veled
A történetbe egy lapot beírni. -

JÓZSUÉ

S egy ifjat, aki vért ád e betűkhöz.

ÁRON

Ah, Istenem, mi lesz még mindezekből.

MÁRIA

Mit késtek még a szalmakoszorúval?
Fejemre véle, aztán öljetek meg. -

HÚR

Nyugodtan, Mária!

MÁRIA

Mit Mária!
Volt egyszer egy lány, akit így neveztek -
Szerette Húr - de vége - vége - vége -

HÚR

Most is szeret, s meg fog szentelni lány,
Kiomló vérrel - Isten zsámolyánál.
Jőj, Mária, jőj! Én leszek papod. -

MÓZES

Ne nyúlj hozzá, Húr! Látod, hogy megőrült,
Istennek lelke felszentelte őt.
Belőle fog tüzes nyelvvel beszélni,
Fel fogja rázni egykor Izraelt
Álmából. - Most vigyétek e gonoszt,
S hogy meg ne sejtsék, ássátok homokba.

(Józsué és Húr a tiszttartót elviszik. Abiram és Káleb jő nehányad magával.)

ABIRAM

Haszontalan szó, mért szenvedjek én,
Ha a véletlen nékem kedvezett.

KÁLEB

Én adjam-é a sarcot érted is?
Miért pusztítná Kálebet magát
A tiszttartó, véték-e ellene?

ABIRAM

Itéljen a biró.

KÁLEB

Igen, itéljen.

ÁRON

Mi rút feleselés ez, emberek?

KÁLEB

Hallgass meg, kérlek. Amint itt valának
A sarcolók, marhánkat meglepék
Az itatónál, s egy részt elszakasztva,
Elhajtották magokkal mindenestül;
Mig a másik rész sértetlen maradt.
Esetleg Abiram marhája mind
Egy szőrig megmaradt, mig az enyém
Utolsó kis gödölyémig kipusztult.
Kértem, segítsen meg nehány darabbal,
S gunyos kacajjal elkerget magától.

ABIRAM

Én loptam-é el Káleb barmait?
Ki ő, hogy néki én sarcot fizessek? -

KÁLEB

Nem Izraelt sarcolják-é talán?
A tiszttartó Kálebre volt-e küldve?

ABIRAM

Mondd néki, Áron, hogy mit sem nyerend.

KÁLEB

Igaz bíró légy, adj kármentesítést.

MÓZES

Ne hagyjad, Abiram, itélni Áront,
Adj jószántodból, amit adni bírsz.
Te gazdag vagy, s jól szolgált a szerencse,
Mig a szegény elvész, ha nem segíted.

ABIRAM

Elöljáróul, mondd, ki külde hozzánk,
Ki tett sáfárul téged birtokomba,
Hogy ily fennen szólsz? - Itt nem ismerünk.

MÓZES

Barátul vedd csak tőlem e tanácsot.

ABIRAM

Tanácsodat fizessed meg magad.
Itéljen Áron a törvény szerint.

MÓZES

Jól mondod, Abiram, törvény szerént. -
Van-e más törvény, mint hogy Izrael
Testvér legyen. Egy bú és egy öröm
Lakozzék minden férfiúi szívben,
S egy szellem álljon őrt minden tanyán. -
Nem kínoz-é még, nem ront-é eléggé
Az idegen, hogy gyermek gyermek ellen
Ármányt sző, verseng és hivalkodik?
Nem forrasztott-e még a köznyomor
Oly élő testté, melly eloszthatatlan,
Mely végig érzi és végig sajong,
Ha egy kisujját éri fájdalom? -
Óh, hogyha nagy idők nagy tanjait
Nem akarod szűkkeblűen megértni;
Hitványan véssz el, élni érdemetlen. -
A kár közös lesz. Ami megmaradt,
Arányosan fog kárpótlásra menni.

ABIRAM

Lám, lám, mi kész vagy a bölcs ítélettel,
Csak lenne aztán, aki megfogadja.
De gondoskodhatol inkább magadról,
Hogyan felelsz a tiszttartó felől.

ÁRON

Szerencsétlen! Mi szót merél kiejtni.

ABIRAM

A dombtetőről láttuk, amidőn
E jómadár...

ÁRON

Nem láttál semmit is.
Szemed káprázott. Fel vagy ingerelve.
Menj, menj haza.

ABIRAM

De láttam.

ÁRON

Óh, hazudsz.

MÓZES

Hagyd őt, hagyd őt, jól látta, én ölém meg.
Én, Mózes, fáraónak volt kegyence.
Ki megborzadva a vérbűn miatt,
Mit egy egész nagy népen elkövetnek;
Megölte a tiszttartót. - Én valék.
Menj, gyáva szolga, menj, siess feladni.
Nem írigyellek és nem is remeglek. -
El a szememből.
(Abiram, Káleb s társaik el.)
Áron, nincs időnk,
Hogy vesztegeljünk. Óh, én megcsalódtam.
E nép nem érett még, nem szenvedett még
Eléggé, hogy jobb sorsot érdemeljen. -
Üldözni fognak, futnom kell tehát.
Kibujdosom. - Testvér, az ég veled! -
Ha jő idő sok szenvedés után,
Melyben körülnéz majdan Izrael,
S embert keres: akkor jőj, s hívj haza.

ÁRON

S hol lellek, Mózes, az időt, ha érem,
Bár félek, addig a sírban leszek.

MÓZES

Kicsinyhitű! - Megéred azt bizonnyal. -
Mint esti árny, olyan gyorsan növekszik,
Mi nemzeteknek éltében megindul.
Majd Midianban várja azt be Mózes.
Hol Mária, e szentelt áldozat? -
Őrizzed őt, belőle Jehova szól,
Mutasd a népnek, amidőn mulat,
Mutasd a népnek, amidőn feled.
S kígyómarás lesz tévtekintete
A sorsában megnyúgovó pulyának. -
Kezet, Húr - Áron! Még egyszer kezet.

JÓZSUÉ

Még én is itt vagyok.

MÓZES

Látom, fiam.
Mi ketten még, tudom, találkozunk.

JÓZSUÉ

Nem úgy, Mózes, mert most megyek veled.
Nézd, meg bírom feszítni a nyilat,
Ember vagyok már.

MÓZES

Várj még egy kicsinyt.
Mit mondana, ha megtudná anyád?

JÓZSUÉ

Mit is vezérel ifjat nő - anya,
Ki azt vigyázza csak, mind megvan-é
Fészkében a fiú, hogy ép-e mind,
S kéz vagy láb nélkül retteg látni őket.

MÓZES

Viszontlátásra. (El.)

JÓZSUÉ

Jó. - Korhely leszek,
Hogy elkergessen jó anyám keresni
Más hont magamnak. - Szó nélkül megyek.
A puszta ház beszéljen honn helyettem,
Mig majd hirem hozand vigasztalást. -

MÁSODIK FELVONÁS

(Midianban. A Hóreb hegye tövénél forrás-kút, Mózes juhnyájat őriz.)

MÓZES

Egy nap megint örök sírjába dűlt,
Egy lépést tettem ismét sír felé,
És nyertem-é csak egy hajszálnyi tért
A cél felé, mely lelkesít - emel? -
Örök várás az élet, s véghatárán
Nem megnyugvás, de fáradt únalom
Oldatja meg velünk vándorsarunkat. -
Epedve nézek a távol hazára,
Esengve várok egy üdvözletet,
Mig ott talán már régen elfeledtek;
És úgy vagyok, mint aki hőn szeretve,
A kedvest várni éjeket viraszt,
Mig az, vetélytársának karjain
Mindent feledve csókban kéjeleg. -
De mit panaszlok, mért ábrándozom?
Nem díszlik-é, nincs-é jól tartva a nyáj?
Nem mosolyog szerelmes nő felém,
Piros fiúval vágyó karjain? -
Mit kérjen ember többet? - Óh, hanyan
Mondják irígyen: nézzétek, mi boldog! -
Igen, igen - de a szellem hatalma,
Az éji kürt, mely felver álmainkból,
E rossz barát; ki hozzánk bélopózik,
S szegénységünk hiányait kilesve,
Gúnnyal figyelmeztet sorban reájok;
Nem hágy élveznem. - Láng az, melly emészt,
Átok nekem, csak másnak volna áldás,
Ha volna, akihez világa érne. -
Ha más csillagzat áll bölcsőm felett,
Talán milljók közt, tán trónon világol,
Körülragyogva, majdnem istenítve;
Mig így - a pusztában leég magában,
Én ismeretlen - barmokat fejek,
S a pásztor sírjánál ki is gyanítná,
Hogy itt is hamvad egy oly égi tűz. - -
Ah, lám-e, nőm, a kedves Cippora!
Mi jót hozasz, mi fűszert életemhez?

CIPPORA (estebédet hozva).

Csókot s mosolyt, mint szoktam, Mózesem.
Mit is hoznék mást, legkivált e helyre,
Melyet szerelmünk serdülő korából
Oly boldogító képek népesítnek.

MÓZES

Óh, kedvesem!

CIPPORA

A forrásnál ülünk le,
Ott tálalom fel a szűk estebédet.

MÓZES

Hát a kis Gerzón hogy van?

CIPPORA

Tégedet kérd.
Egészen apja - csakhogy szebb fiú.

MÓZES

Egészen anyja, csakhogy jobb szeret.

CIPPORA

Ne mondjad, vagy még megneheztelek.
Ki adta szívét, amily hirtelen,
Éppoly lángolva egy bús száműzöttnek?
S azóta mindég: mondd, ki őrzi meg
A nőhüséget, hálátlan - neked?

MÓZES

Egy nő, ki nálam szebbet még nem ismert.

CIPPORA

Hallgass gonosz. - Épp e kúthoz jövék
Leánytestvérimmel, korsókkal fejünkön,
Midőn a puszták vad juhászai
Szidalmas szóval, durva bántalommal
Üzőbe vettek, s már-már elveszénk,
Hogy ím, egy bátor, büszke hontalan
Mint ég küldöttje jő - pártunkra áll,
Érckarja megvéd - és szeme igéz.
Testvéreim bámulták - én szerettem.

MÓZES

Elkísérélek a szülői házba,
Atyád, Jethró, az áldott jó öreg,
Ki bárha főpapul nem volna is,
Isten szolgája lenne tiszteletben,
Gazdag jutalmat nyújta tettemért;
Hont adva a bujdokló hontalannak,
És mennyet adva benned a pokol
Helyett, mit keblem pusztasága zárt.

CIPPORA

Ah, Mózes! Régi dolgokról fecsegve,
Az újságot már szinte elfeledtem.
Idegen férfiak szálltak be hozzánk,
Téged keresnek, Mózes, nem tudom, mért.

MÓZES

Minők e férfiak? Mondd, Cippora.

CIPPORA

Arcok sötét - fösvénykedők szavakkal -
Egy-egy pillantást lopva váltanak,
Hogy fél az ember, mert titkuk nem érti,
S még jobban félne titkukat kilesni. -
De messze földről kelle jőniök,
Mezök viselt - s midőn lábukra öntém
A hűsítő vizet, láttam, mi kéreg
Van talpukon - mit a pusztán nyerének.

MÓZES

Ha ők volnának! - Istenem, ha ők!
S ki volna más - ki kérdne engemet? -
Nem, nem, szebb az, hogysem való legyen.
Az ily sejtések, ilyen kósza képek
Csak hogyha rosszak, vesznek húst magukra. -
Hát hogyha ellenségim feltaláltak,
S orgyilkost küldenek tán ellenem.
Mondd, Cippora, nem nézed illyeneknek?

CIPPORA

Nem, Mózesem, és mégis rettegek,
Hogy gyászt hozandnak boldog kis körömbe.

MÓZES

Úgy mégis ők. Az Isten hozta őket.

CIPPORA

Kiről beszélsz?

MÓZES

Kiről? Kiről beszélnék,
Mint akiket már évektől lesek.
És vágyaim eléjök vándoroltak
A pusztaságba - eddig hasztalan.

CIPPORA

Mit mondasz, Mózes! És mindezt nekem.
Ah, Cippora - te elmehetsz aludni.

MÓZES

Ne nyugtalankodjál, én kedvesem.
Hisz ládd, a férfi nem csupán szeretni
Vagyon teremtve. Lelkében nemesb
Érzés kel.

CIPPORA

Óh, s mi volna hát nemesb? -

MÓZES

Mi a rózsától a vadonba űzi. -
Megérted mindezt - most siess, siess -
S vezesd hozzám az idegeneket. -

CIPPORA

Nehéz sejtéssel bár - de megteszem. (El.)

MÓZES

Kínzó kétség, derülj fel, óh, derülj fel!
Örömre, búra, mindegy - csak hamar.
Hisz addig fáj csak a vérző seb is,
Mig élet és halál csatáz felette,
Aztán beáll a fásult nyúgalom. -
Óh, szív! Ki érti rejtélyes valód?
Ki évekig nem untál várva várni,
E néhány percet, a végcél előtt,
A végtelen kínjával népesíted. -
S ha ők is végre, s jó hírt hoznak is,
Fognék-e még szívből örülni tudni -
Ki idegen égalj növényeként
Soká fájlalva a szülőhazát,
Új állásomban végre megszokám,
Virág s gyümölcs fejlődtek ágimon,
S csak új seb ér, ha újolag kitépnek? - -
De hah, mi ez? - Egy csipkető kigyúlt -
Lobogva ég és mégis ép marad. -
Lelkem reszket rejtélyes borzalomtól. -
Le a sarukkal! - Itt szent hely vagyon. (Mennydörög.)
Jehova! Ábrahám nagy Istene,
Hahogy te vagy, ki e lángmezt vevéd fel,
Megengedvén, hogy szolgád rád tekintsen,
Engedd, hogy értsem is parancsodat,
S szerinte tennem aztán adj erőt. - -

JEHOVA SZAVA

Mózes kelj fel, s kövesd testvéredet.
Szabaditóját várja Izrael -
S bilincseit letörni vagy hivatva.

MÓZES

S hogy bírom én ez óriási művet? -
Karom lelankad, és gyarló szavamnak
Ki ád hitelt, ha mondom, hogy te küldtél? -
Válassz magadnak, népem Istene
Erősebb eszközt - és hagyj engemet
Őrizni nyájamat, neved dicsérni,
S hű nő ölében távolról örülni
A nép javának - melyhez tartozom. -

JEHOVA SZAVA

Karod erős lesz, és nyelved hatalmas,
Ha én leszek veled, meg az igazság.
Te győzni fogsz ármány- s erőszakon,
Ha a hit nem hagy el, meg a kitartás,
A szellem az csak, ami győzhetetlen.
Előtte minden más a porba dűl. -
Fel hát! - Kit az Úr választ eszközévé,
Az megszűnt lenni többé önmagáé,
S a nép szívében ver csak élete.

(A láng jelensége eltűnik.)

MÓZES

Uram, legyen, amint parancsolod.
Megyek, megyek; hová szavad vezet.
Széttépek minden drága kötelet,
Mi éltemhez vonz, gyöngévé tehet.
Ne érintsen már többé női ajk,
Ne kéjelegtessen gyermekmosoly -
Nincs nőm, nincs gyermekem, nincs otthonom -
Te egyedül csak harcok Istene,
Te egyedül nép - ameddig szabad léssz. -
(Áron, Húr, Józsué jőnek.)
Üdvöz légy, testvér - üdvöz légy, barát!
Te is, kit még mint gyermeket hagyék el,
S kettős örömmel látlak férfiúnak! -

ÁRON

Sokáig hagytunk várni, úgyebár?

MÓZES

A nép türelme hosszu, jól tudom,
De csakhogy végre mégis eljövétek. -
Hát jó anyám, hogyan van, él-e még?
Óh, jaj, hogy ily kérdés is még helyén van.

ÁRON

Él még szegény, mivel meghalni nem bír,
Míg mentőképpen téged visszavár.
Mint jó családfő, nem lel enyhe álmot,
Amig övéit nyúgalomba helyzi.

MÓZES

Hát Mária?

HÚR

Megroncsolt teste még
Mindég tanyául szolgál a hatalmas
Szellemnek, mely megszállta.

MÓZES

Szóljatok:
Hogy kezdjük el az óriás müvet.
S én, kit halálra üldöz fáraó,
Hogyan lépek közétek?

ÁRON

Légy nyugodt,
A fáraó, ki üldött, sírba szállt,
Bűnöd emlékét elvivé magával.

MÓZES

És kész-e a nép áldozatra, mondd,
Szabadságáért s Ábrahám uráért? -
Lemond-e a trónnak hiú kegyéről,
És a jólétről férfiöntudattal?
Mert az nagyon olcsó hazafiság.
Mely, hogyha nagy szavat hall, tapsra csapja
A szolgaságtól durva tenyerét. -

ÁRON

Mindenre kész, ha ép testét veszem.
Egyes önző, kislelkű mindenütt van,
Mint legnemesb fán is van száradó gally,
Fenésedett kéreg - mely majd lehámlik.

MÓZES

Mit is teszünk. - Ha kérünk, nem bocsájt el
Ily tenger szolgát - más hazát keresni. -

JÓZSUÉ

Ásót, kapát fogunk, Mózes, reájuk,
A szolgaságnak minden eszközét,
S szabadságunkat nyerjük meg vele,
Ki ép érzésű, az hozzánk siet.

MÓZES

Tüzed nemes, de nem jó a tanács.
Népem megromlott hosszu szolgaságban,
Lassan kell azt sok szenvedésen át
Szabadságára tenni érdemessé.
Merészebb lépés elriasztana
Sokat, ki hogyha lassudan beléjő,
Bár fél is - kénytelen megyen velünk,
S ezer baj közt megedződik, kitisztul. -
Csel ellen cselt. Kérünk három napot,
Hogy a pusztán imádjuk Istenünket.
Ha kint leszünk, könnyen továbbszökünk.

JÓZSUÉ

S nem-é lesz ez gyalázat?

MÓZES

Ők teszik,
Kik kényszerítnek. Ők szégyeneljék. -
De induljunk barátim. Jőjetek
Csak egyenest a pusztaság felé. -

ÁRON

Hogyan, bucsú nélkül hagynád-e el
A hű fedélt, mely itten befogadt,
Mint hontalant?

MÓZES

Mindent, mindent, barátim!
Nőt, gyermeket, az áldott, vén apát.
Szöknöm kell a boldogság hű öléből,
Mint a gyilkosnak, aki érzi, hogy
Előtte küzdés és utána bűn van.
Hogy méltatlant tesz, ámde önmüvét,
A vérző üdvöt mégsem bírja látni. -

(Jethro, Cippora, Gerzón jőnek.)

CIPPORA

Mózes! Még mindég itt, e férfiakkal?
S mi elmerülve, milyen zordonan. -
Hogyan! Kerülsz - rejtőzöl-é előttem,
Mint hogyha félnéd nődnek csókjait? -
Milyen halvány vagy, óh, beszélj, mi baj? -

MÓZES

Nincs semmi, Cippora.

CIPPORA

Annál nagyobb baj,
Mert a sötét arc úgy csak engem illet,
Én voltam a betegség, mely okozta.

MÓZES

Te a nap vagy, mely felderíti azt. -
Egyről-másról szóltam vendégeimmel;
Ah, nő, az élet nem mindig mosolygó.

CIPPORA

Az volt, vendégeink míg nem jövének.
Óh, szóljatok, szokás-e nálatok,
Hogy a vendég a háznak asszonyát
Megfossza férje szívétől - kegyétől.

ÁRON

Az ég óvjon meg minket ily hibától,
Sőt érted tenni bármit is örülnénk.

CIPPORA

Csak egy szolgálatot kérek tehát;
Távozzatok és hagyjatok magunkra.
Előbb is sokszor sejtén, hogy szívében
Más dolgok is laknak még, mint szerelmem.
El-elmerengett, mormogott magában,
És oldalamtól éjjel felriadt,
Kardot keresve, harctól izgatottan.
De akkor ez mind ábránd volt csupán,
S valóvá fejle, ahogy eljövétek. -
Óh, Mózesem! Térj újra Cipporádhoz.

MÓZES

S eltértem-é hát tőled? - Nem, soha.
Szivem tiéd, bár menni készt is a sors.
De hosszu búcsu, hosszu küzdelem. -
Isten megáldjon - át kell rajta esni.

CIPPORA

S elhagynád-é berkünknek illatát,
E lágy eget, egy hű nőt s gyermeket,
Hogy messze földön, szürke ég alatt,
Véres mezőkön éjeket virassz? -
Elhervadandnak fáid - kedvesed -
S mit nyersz helyettök? -

HÚR

Mindég zöld füzért.

CIPPORA

Hideg, hideg díj - csak sirokra jó.

JÓZSUÉ

A hon háláját.

CIPPORA

A nép háládatlan.
Rabságra termett.

MÓZES

Győztél, Cippora.
Karod között rémálomból üdűlök.

ÁRON

Egyet feledtél még - az öntudatot.

MÓZES

Az öntudat! -

CIPPORA

Óh, jaj! Ne halld, ne halld!
Ne hagyd el, kedvesem, e bájgyürűt.
Ne nézz fel e szivetlen férfiakra.
Szemök megígéz, mint a baziliszk. -
Távozzatok, távozzatok örökre. -

ÁRON

Jó, távozunk. Csalódva, mert nemesnek,
Vitéznek tartja Mózest nemzete.

MÓZES

S ki állíthatja az ellenkezőt? -

CIPPORA

Ha annak tartják, bépróbálta azt.
Próbáljon más is, ő már megpihenhet.

ÁRON

Bocsánatot mind e sok bánatért,
Mit akaratlan hoztunk rád, nemes hölgy.
Nem hittük, férjednek, hogy ily gyűlölt
Vendége lesz, ki tartozásra inti,
Mit a becsület s egy anya kíván.

MÓZES

Anyám! -

ÁRON

Hiába vár.

JETHRO

Nem vár hiába,
A végzet választottja is csak ember,
S ha gyöngeségét mint ilyen, lerója,
Jobb, hogyha itten a pusztán teszi,
S midőn a térre mint vezér kilép,
Lefoszlott róla már minden salak. -
Fiam! Eszmélj fel! -

MÓZES

Cippora, bocsáss!
A végzet int - a végzet int - megyek;
Karod fel nem tarthatja kerekét.

CIPPORA

Atyám, te is? - Úgy hát jőj, kisfiam,
Látod, nem kellünk már többé atyádnak. -
Atyám, te is! - Legalább jőj te hát,
Vezesd az árvát és az özvegyet,
Leroskadok különben.

MÓZES

Cippora! -

JETHRO

Fiam, siess - én már mindent tudok,
Áldásom véled - ismét látlak egykor.
(Mind el.)

VÁLTOZÁS

(Köztér. Középen fáraó palotája erkéllyel. Összecsoportosult zsidóság.
Húr, Káleb, Abiram, Dátán, Józsué, Jókhebéd. A rendőrfő.)

KÁLEB

Óh, fáraó! Hallgasd meg népedet,
Mely a nyomorból hozzád felkiált.

NÉP

Hallgass meg, fáraó! -

RENDŐRFŐ

Csitt, nyúgalom.
Elvégzik azt ott fent az okosabbak,
Nincsen miért rekedtre bőgd magad.

JÓZSUÉ

Kiált az is, kit a gyil elkapott,
Pedig szintén szó nélkül végzene
Felette a vad.

RENDŐRFŐ

Ej, merész fiú vagy.
A házsártos faj, látom, hogy ki nem vész,
S addig szükség lesz illyenekre is,
Mint jó magam. Így mindnyájan megélünk.

KÁLEB

Nyisd meg, nagy Isten, fáraó szívét,
S úgy halljad őt, mint ő minket kihallgat.

NÉP

Igen, nagy Isten, állj pártunkra, állj.

RENDŐRFŐ

Mi rendbontás ez, félre, ronda nép! -

JÓKHEBÉD

Ne űzd el, ember, fáraó elűl,
Ki esdekelve jő - mert úgy lehet,
Hogy visszatér még, s nem tudod elűzni.

RENDŐRFŐ

Hallgass, banya - hallgass, te vén szipirtyó.
Tán azt hiszed, hogy dühbe hozsz? - No, várj -
Utálkodom majd véled, hogy kacagjon
E söpredék - ez a rongy gyűjtemény! -

NÉP

Választ, óh, fáraó!

RENDŐRFŐ

Mi szemtelenség!

NÉP

Elúnunk várni.

RENDŐRFŐ

Még szebb. - Nos, megállj!
Majd én hozok választ, ha visszatérek. (El.)

HÚR

Már négy órája vannak odabenn
Mózes, meg Áron, fáraó előtt;
S még semmi hír! -

ABIRAM

Valóban rettegek.
Mi lesz mindebből. Régen mondom én:
Ne húzzon ujjat, aki térdre termett.

JÓZSUÉ

Csak nem tűrhettük a gyalázatot,
Hogy nem hagyják imádni Istenünket? -

ABIRAM

Igaz, igaz, de hogyha Istenünk
Csak áldozatot kíván szüntelen,
S kenyeret a nagyok adnak nekünk. -

JÓZSUÉ

Óh, törpe lélek!

ABIRAM

Törpe? Hadd legyen.
Ismérem én ezt. - Majd rájössz te is,
Ha amit, azt szerezni fogsz magadnak.

JÓKHEBÉD

Imádkozzunk, imádkozzunk, barátim,
Hogy megmutassa népem Istene,
Miként elannyi ármány s bűn dacára
Ő az erős, más Istenek felett.

NÉP

Imádkozzunk.

JÓKHEBÉD

Tedd, hogy megnyerjük a
Három napot, mit oly epedve kérünk,
Hogy a pusztán imádjunk háborítlan.

KÁLEB

Zsibongást hallok, jőnek, úgy hiszem.

HÚR

Jőnek, de arcuk nem mutat sikert.

(Mózes és Áron jőnek a palotából. Moraj, zsibongás.)

JÓZSUÉ

Halljunk szót! - Tán jobb lesz, mint arcaik.

ÁRON

Ismét hiába jártunk.

NÉP

Óh, nagy ég!

ABIRAM

Tehát mindennek vége! -

MÓZES

Kishitű!
Nincs vége semminek. - Ki külde engem?
Nem-é népem hatalmas Istene? -
S ki volt, ki úgy megedzé fáraó
Szivét, hogy kérés, indok, égi szó,
Mint durva szirtről, nyom nélkül lepattant?
Ugyé, megint csak ő volt, a nagy Isten? -
Csapás csapásra jő, rémülve jajgat
A nép - és pusztul számban és vagyonban.
Mindenki érzi Istennek kezét,
Csak fáraó dacol. - Ki tudja, hátha
Nem voltunk még elég tiszták előtte,
Lángokba kell, hogy vessen, mint az ércet,
S kiváljék a haszontalan salak.
Vagy fáraónak nem volt még betelve
Bűnmérlege, hogy az örök igazság
Kimondja: száraz e fa, tűzre véle.

DÁTÁN

Adná az ég, hogy úgy legyen.

MÓZES

Az úgy lesz.
Nincs-é megírva, hogy eszét veszi
Az Isten annak, akit veszni szánt.

ABIRAM

Hej, csakhogy az úr ész nélkűl is úr,
S mi dupla ésszel addig elveszünk.

JÓZSUÉ

Miért is várunk - elfoly az idő -
Régen mondom már: döntsön fegyverünk.

HÍRNÖK (az erkélyen egy hírnök jelen meg)

Nagy fáraó nevében halljatok,
Parancsolatja a következő:
Mivel még oly kevés a szolgamunka,
Mely Izrael népére vettetett,
Hogy Istenének is három napot
Henyélve kíván a pusztán ajánlni;
Ezentul kettes munkát végezend. -
S mivel még oly csekély, mely nyomja őt
A sarc, hogy kincset gyűjt haszontalan
Oltárain, meg lesz kettőzve sarca. (El.)

NÉP

Óh, jaj nekünk - végünk van - elveszénk.

ABIRAM

Lám, lám, hogy ízlik első kóstolóra
Fanyar gyümölcse éretlen tanácsnak? - -
Nem mondtam-é, tűrjük, mit ránk vet a sors.
Ritkán nem jő még rosszabb rossz után.

MÓZES

Szörnyű igaz - de szűnk nyugodt lehet,
Mit a becsűlet kívánt, megkisértük.

DÁTÁN

Becsűlet? Ah, hát mit tesz ez üres szó?
Van-é zsidónak még becsűlete?
Gyógyít-e, táplál-e, mit adnak érte?
Hagyj békét, Mózes, hát becsűleteddel.

ABIRAM

Látjátok-é prófétátok hová vitt?
Nem mondtam-é mindig, ne ingereljük
Magunk ellen, szegény, rabszolga nép,
Ádáz haragját a hatalmasoknak? -
Mit is bírnánk mi tenni ellenök,
Lehelletök, mint polyvát, szertehord.

DÁTÁN

Most már kifosztnak végfilléreinkből,
Miken véres verejtékünk tapad.
Lemondhatunk most a husos fazékról,
S éhezve, rongyos koldusok gyanánt
Dicsérhetjük, ha tetszik - Istenünket.

ABIRAM

Miért is tűrjük e gonosztevőt -
Nem ő volt-é, ki egykor fáraónál
Népünk vesztére tört gonosz tanáccsal.
S most is, ki tudja, nem jött-é azért,
Hogy elveszítsen. - Óh, üssük le őt. -

NÉP

Kövezzük őt meg.

ABIRAM

Aztán térden állva
Kérjük meg fáraót, hogy megbocsásson.

MÓZES

Ím, itt vagyok, kitárom keblemet! -
Követ belém, követ - de megjegyezd,
Hogy az a kő Jehovát is találja. -
Ha jobban tetszik a húsos fazék,
A trón csilláma, mely egy-egy sugárt
Alamizsnául a szolgára vét;
Válaszd az állat nyúgodt jászolát,
Mely gondtalan bizalmat biztosít. -
S engem kacagj, vagy dobj belém követ.
De hogyha jobban tetszik a szegény
Szabadság és a véres harc - lemondás
Apáid Istenéért - összetarts!
És rám figyelj, kit Isten külde hozzád.
Ne aggódjál, csak tégy. Én gondolok
Helyetted. Nálad majd meg az erő lesz. -
Ha én mondom, hogy most éhezni kell,
Az éhezés divat legyen közötted.
Ha mondom, a koldusság tisztelet,
Koldus kívánjon lenni minden ember.
S nincs messze a megváltásnak határa,
Mert az erős lesz polyva, és nem a nép,
Melynek türelmét ismeré csak eddig,
Mint jármos állatét - de nem hatalmát.

(Húr Máriát elővezeti.)

MÁRIA

Óh, Mózes, vedd koszorúmnak felét,
Jutalmul küldi néked nemzeted.

HÚR

E hölgyben Isten ítél tikteket,
Kik Mózes ellen még gyanút emeltek.

MÁRIA

Soká késik nászommal fáraó.
Elhervad a virág - boszú - boszú -

MÓZES

Óh, népem! A kép szolgaságodé.

NÉP

Igaz. - Boszú. - Vezess, Mózes - megyünk.

A RENDŐRFŐ (jő poroszlókkal).

Szét, gyáva nép - el fáraó lakától,
Rekedt lármátok nyúgalmát zavarja. - (A tért kiüríti.)

MÁSODIK VÁLTOZÁS

(Mózes lakában szoba. Jókhebédet Mózes és Áron bevezetik.
Mária, Húr, Józsué, Káleb s még nehány zsidó követi őket.)

JÓKHEBÉD

Fiam! Sokáig kell-e még virasztnom,
Míg nyúgalomra hajthatom fejem.
Mert nem szeretnék messze tőletek
A szolgaság földében megmaradni.

MÓZES

Nem vársz sokáig - csak tűrj, jó anyám.

MÁRIA

Nem fogsz maradni. - Ott kint az uratlan
Puszták homokján vet számunkra ágyat
A síró szél - a síró szél - anyám! -

MÓZES

Ez éjjel még eljő Aszasziel,
A rém-angyal, s e földön átrepülve
Megfojt mindent, mi csak elsőszülött.
E végcs

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.03.30. 08:42:18

plastik.hu/2011/03/25/a-google-egyelore-nem-tervezi-kiadni-a-honeycomb-nyilt-forraskodu-valtozatat/

Angelday, a főtroll, aki még a Trollforgató okostelefon-posztját is képes félreérteni és kínos magyarázkodásba kezd a saját blogjának kommentjeiben, a többiek meg rajta röhögnek. Epic :)

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.31. 21:45:41

Ide bekommentelek még, hogy ne látsszon a profilomon az a nagy komment, és könnyebben tudjak böngészni érdekfeszítő kommentjeim közt.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.31. 21:47:04

Ide bekommentelek még, hogy ne látsszon a profilomon az a nagy komment, és könnyebben tudjak böngészni érdekfeszítő kommentjeim közt.